Gombai Polgárőr Egyesület

Tegyünk egymással, önmagunkért és egymásért!

A bűnmegelőzésről II.…

A bűnözés társadalmi tömegjelenség. Nem szüntethető meg, újabb és újabb formái jelennek meg, különböző veszélyeket hordozva magukban. Ennek megfékezésében a közösség segítségére, részvételére is szüksége van a bűnüldöző szerveknek. Alapvetően a bűnt megelőzni ott lehet, ahol megvalósulhat, és azok előzhetik meg, akiket fenyeget. Mindannyian lehetünk bármelyik pillanatban, bármely bűncselekménynek sértettje, áldozata.

Sajnos a közösség méretétől függetlenül bekövetkezhet, hogy potenciális célpontjaivá válunk a bűnözőknek. Könnyű, ám botor dolog feltételezni azt, hogy velünk ilyesmi nem történhet meg. De odafigyeléssel, egymás segítésével megelőzhetjük a bűncselekményeket, vagy annak számszerű növekedését, azaz mindnyájunknak szerepet kell vállalnunk az aktív bűnmegelőzésben. Sem a rendőrök, sem a polgárőrök nem fordíthatják teljes figyelmüket a kisebb lakóközösségekre a biztonság megteremtésében, fenntartásában, ezért indokolt a lakosság szinte minden egyes tagjának aktív részvétele. Ebben a tevékenységben már részben sokan részt veszünk, tudtunkon kívül is. Amikor például lakókörnyezetünkben megkérdezünk valakit, akit még nem láttunk arra járni, hogy kit keres. Vagy elutazás előtt megbeszéljük a szomszédokkal, hogy figyeljenek a házra, míg nem tartózkodunk otthon.

A 2003-ban megalkotott Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiája és az annak megvalósítását szolgáló kormányzati cselekvési program, csak az önkormányzatok közreműködésével válhat a helyi társadalompolitika integrált és hathatós részévé.

A Stratégia három fő szakmai cél megvalósítását tűzte ki:

  1. a bűncselekményeket előidéző okok hatásának mérséklését;
  2. a sértetté válás veszélyének csökkentését; és
  3. a bűnalkalmak számának redukálását.

A Stratégia főbb területei:

–          A gyermek- és fiatalkori bűnözés megelőzése, csökkentése
–          A városok (települések) biztonságának fokozása
–          A családon belüli erőszak megelőzése
–          Az áldozattá válás megelőzése, áldozat segítés, az áldozat kompenzációja
–          A bűnismétlés megelőzése

A társadalmi bűnmegelőzés eszközrendszere képes arra, hogy a Stratégia célkitűzéseinek megvalósítása érdekében, a közbiztonság fenntartásával és fokozásával növelje a társadalom önvédelmi képességét. A társadalmi bűnmegelőzési eszme alapelve a társadalom hagyományos közösségeiben meglévő szolidaritás támogatása, az alulról induló, összefogáson alapuló kezdeményezések felkarolása. A közösségi bűnmegelőzés szakmai törekvései közé tartozik még a társadalmi befogadás és a tolerancia erősítése, a különböző előítéletek elleni fellépés és a diszkrimináció minden formája elleni következetes küzdelem.

A bűnözés területileg eltérő kihívásaira csak helyi közügyként megfogalmazott bűnmegelőzési stratégiával és taktikával lehet eredményesen reagálni. Az önkormányzat, mint a helyi közigazgatás irányítója; és mint testület, elősegítheti és koordinálhatja a helyi bűnmegelőzést.

Az össztársadalmi bűnmegelőzés csak akkor teljes, ha a helyi és a tágabb közösség is részt vállal benne, ha a célok elérése érdekében számítani lehet minden olyan érintett és érdekelt személy és szervezet közreműködésére, amelyek a társadalom önvédelmi képességének javítása érdekében cselekedni tudnak, vagy akarnak.

A problémakör tárgyalása során elengedhetetlen, hogy egy fontos kérdéskörrel ne ismerkedjünk meg. A kriminológiának van egy speciális szakterülete, amelyik többek között az áldozattá válás folyamatát is vizsgálja, a viktimológia (magyarul áldozattan; a bűncselekmények áldozataival foglalkozó tudományág). A sértett a viselkedésével ugyanis gyakran elősegíti, hogy vagyonellenes, vagy erőszakos bűncselekmények áldozatává váljon.

Figyelemreméltóak az elkövető és az áldozat közötti viszonyt jelző adatok is: az összes bűncselekmény 20 %-a rokonok, 20-22 %-a ismerősök és 52-56 %-a idegenek között történik. Még megdöbbentőbb, ha a bűncselekmény jellege szerinti arányt nézzük: az erőszakos bűncselekmények nagy része rokon, vagy ismerős ellen, míg a vagyon elleni bűncselekmények nagy része idegenek ellen irányul. Például az emberölések 56 %-át rokon, 32 %-át ismerős követi el, csak 12 %-ának elkövetője idegen az áldozat számára. A testi sértésnél az arányok hasonlóak: 31 %-át rokon, 44 %-át ismerős, 25 %-át idegen személy követi el. A lopás esetében viszont éppen fordított: csak 5 %-ában rokon, 21 %-ában ismerős és 74 %-ában idegen az áldozat az elkövető számára.

Ha valaki bűncselekmény áldozatává válik, testileg-lelkileg megviselheti még akkor is, ha nem saját személye, testi épsége, hanem “csak” tulajdona, vagyona ellen irányult a támadás. Előfordult például, hogy valaki egy utcai támadás következtében lett pánikbeteg, sőt az is, hogy noha személyesen őt nem érte sérelem, mégis hosszú időre elvesztette a lelki nyugalmát, egyensúlyát egy lakásbetörés miatt. Ebben az esetben az illető úgy érezte, egyéni szférája csorbult, lett bepiszkolva a behatolás során.

Bűnmegelőzési szakkönyvek a bűncselekmények áldozatainak fő csoportjai közül először a “gyengéket” nevezik meg: a fiatalokat, a nőket, az időseket, az értelmi fogyatékosokat, az egyéb mentális zavarban szenvedőket (például a szenvedélybetegeket) sorolják ide. A bevándorlók és a kisebbséghez tartozók is – tájékozatlanságuk és társadalmi helyzetük miatt – könnyebben eshetnek áldozatul. A depressziósok a gyenge önvédelmi ösztönük miatt válhatnak áldozattá, míg a kapzsiak, a szemérmetlenek, a magányosak, a kiábrándultak és a zsarnokok maguk idézik elő viselkedésükkel azt a helyzetet, amely ellenük fordítható. De emellett napjainkban még a mozgáskorlátozottak, a külföldiek, illetve egzisztenciális bizonytalanságuk és kiszolgáltatottságuk miatt a hajléktalanok, a prostituáltak is a veszélyeztetettek közé sorolhatók. A foglalkozásuk miatt számítanak veszélyeztetetteknek a postások, pénzszállítók, pénzintézeti dolgozók.

Reklámok

Single Post Navigation

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s